Történetünk

A nagyváradi baptisták története szerves része az egyháztörténelemnek. Mindig léteztek a történelem folyamán olyan evangéliumi csoportok, amelyek ugyanazokat a bibliai igazságokat hirdették és gyakorolták, amelyeket a mai baptisták vallanak és gyakorolnak. Jóllehet ez érvényes a reformáció előtti korra is, a mai baptisták a reformáció idejében fellángolt anabaptista mozgalomtól származtatják eredetüket.

A modern baptizmus Európában 1609-ben kezdődött Amszterdamban, majd több mint 200 évvel később eljutott Erdélybe is azzal, hogy Rottmayer János Kolozsvárra költözött Budapestről 1866-ban, a skót misszió bibliaterjesztőjeként. A bibliaárusok (ún. kolpoltőrök) munkássága nyomán, sokfelé bibliatanulmányozó csoportok alakultak ki, amik legtöbb esetben alapul szolgáltak az adott településen a baptista gyülekezet létrejöttéhez. Így alakult meg Várad környékén is több gyülekezet, a szalontai az egyik legkiemelkedőbb, ahol Kornya Mihály is elindult a hit útján, majd hamarosan beállt a lelki munkába és terjesztette az evangéliumot.

Az 1989 decemberében történt rendszerváltás jelentős változásokat hozott hazánk népének az életében, és kihatással volt a gyülekezetünk történelmének alakulására is. A kommunista rezsim bukását követően ugyanis jelentős mértékű szabadság köszöntött be számos területen. Mindenekelőtt megnyíltak a határok, és ezzel szabaddá vált a kivándorlás. Az 1989-es forradalom előtt is többen elhagyták a gyülekezetünket külföldre történő áttelepülés miatt, 1990-től viszont egyértelműen megugrott a kivándorlók száma. Ilyen módon a gyülekezet nemcsak a perifériáján élő tagjai közül vesztett el sokakat, hanem sajnos a szolgálatot végző férfiak és családok sorából is. De Isten kegyelmének és jó voltának köszönhetően ez a veszteség nem vált végzetessé. Az itthon maradt testvérek megerősödtek az Úrban és az ő hatalmas erejében, a Mindenható pedig gondoskodott újabb tagokról, friss megtérőkről. Így a gyülekezet taglétszáma a jelentős csökkenés után ismét növekedésnek indult.