Igehely: ApCsel 11:27–30 Kulcsige: ApCsel 11:28 „Előállt egyikük, név szerint Agabosz, és a Lélek által megjövendölte, hogy nagy éhínség lesz az egész földön. Ez be is következett Klaudiusz idejében.”
Az Úr felhasználta egyik szolgáját, hogy előre figyelmeztesse a testvéreket, hogy hamarosan nehéz idők következnek be. Ez esetben az éhínségről beszélt, ami lesújtott a júdeai testvérekre, beleértve a jeruzsálemi atyafiakat is. Ezért, amikor az Úr gyermekei megtudták, hogy a testvérek szükséget szenvednek, azonnal készek voltak segíteni.
Milyen szép kép tárul elénk: a pogány származású testvérek adományt gyűjtenek, és segítséget küldenek Júdeába, a jeruzsálemi testvéreknek: „Ami a szentek javára folyó gyűjtést illeti, ti is úgy cselekedjetek, ahogyan azt Galácia gyülekezeteinek rendeltem. A hét első napján mindegyikőtök tegye félre és gyűjtse össze azt, ami tőle telik” (1Kor 16:1–2).
Nem gondolták a testvérek, hogy ezzel megszüntetik az éhínséget, de azt sem, hogy az ő csekély adományuk úgysem sokat számít majd. Segítsen minket az Úr, hogy lássunk mindig tisztán, és azt, amit az Úr tőlünk vár el bárki javára, mi azt tudjuk megtenni.
Járjunk nyitott szemmel, legyünk készek cselekedni, amikor az Úr szól és indít.