Igehely: Préd 3:9–15 Kulcsige: Préd 3:9–11 „Szépen megalkotott mindent a maga idejében, az örökkévalóságot is az emberi értelem elé tárta, de az ember mégsem tudja felfogni Isten alkotásait elejétől a végéig, amelyeket megalkotott.”
Az élet problémái között megkísérthetők vagyunk, hogy kiábránduljunk munkánkból, feladatainkból. Amikor nincs előrehaladás a tevékenységünkben, megtörténik, hogy így tekintünk az életünkre, mint a prédikátor: „mi haszna a munkásnak abból, amiért fáradozik?”
Mi nem tudjuk Isten minden tervét felfogni, megérteni, de tudnunk kell, hogy minden egy előrelátó, jól kigondolt terv szerint működik. Életünk nem véletlenek sorozata, nem a körülmények áldozatai vagyunk. Isten akarata végigkíséri életünket és eredményességünket is meghatározza. Megszabta, hogy az ember dolgozzon, szolgáljon, úgy tervezett bennünket, hogy tenni akarjunk, és biztosítja az alkalmakat is a cselekvésre. Nem kell elkeserednünk, ha ez nehéz, eredménytelennek tűnő feladat. Csak legyünk hűségesek, kitartóak, a többit bízzuk az Úrra!
Isten terve az, hogy az életünk földi életre vonatkozó részeit is élvezni tudjuk. Örömünket találjuk a hétköznapi cselekvésekben, amelyek általánosnak, sokszor haszontalannak is tűnnek, de mégis részei Isten nagy tervének. Mai napunk, elmúlt hetünk minden fáradalma Isten kegyelme. Ha van munkánk, ha fel tudtunk kelni, ha meg tudunk pihenni, legyünk hálásak ezekért. Isten szándéka az, hogy ezekben is örömmel, megelégedéssel tudjunk élni. Engedd, hogy a földi élet nehézségeit Isten öröme írja felül a szívedben!
Isten legnagyobb terve az örökkévalóság, amelyet az ember szívébe helyezett. Szinte minden vallásnak, hitnek az egyik alaptétele, hogy az emberi lélek nem halandóságra van teremtve. Még azok is, akik távol vannak a keresztyén hit alapjaitól, reménykednek ebben, vágyakoznak ez után. Isten nemcsak a szívünkbe helyezte az örök élet reménységét, hanem Jézus Krisztusban megmutatta az utat is ehhez.
Milyen áldott reménység, hogy a földi élet végén, amikor minden elmúlik, Isten mindent újjá tesz: új ég, új föld lesz, ahol nem lesz elmúlás. Mennyivel áldottabb a bizonyosság, hogy a Jézus Krisztusban való hit által azt kétségtelenül örökölni fogjuk.
Az örök életben való reménykedés nagyobb és erőteljesebb a mulandó örömöknél, segít túllátni az élet küzdelmein és a mulandóságon.