Igehely: Gal 5:4–6 Kulcsige: Gal 5:6 „Mert Krisztus Jézusban nem számít sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség, csak a szeretet által munkálkodó hit.”
Az élő hitet cselekedetek igazolják, hitelesítik, mert a hívők nem „munkanélküliek”. A törvény korszakában jelen volt a jó cselekedet, de a rossz is. A rossz cselekedetért büntetés járt: „Szemet szemért, fogat fogért.” Az ember látta a bűnt, és átélte annak következményét. Hogy megszabaduljon lelkiismerete vádjától, kellett hoznia egy ép bárányt, és végignézte, hogy vágja le a pap, hogy folyik ki az áldozati bárány vére az ő bűneiért.
Az Újszövetségben az Úr Jézus vállalta magára a bűneink követkeményét, és ezt hit által, a Lélek által értjük meg. Szeretet által munkálkodva kell ezt elmagyarázni másoknak is, hogy megértsék.
Az első cselekedet: Jézushoz jönni; a második: lerakni bűneinket Jézus keresztjéhez; a harmadik cselekedet: bemerítkezni Jézus Krisztus példája szerint, és munkálkodni a mások megmentésén. Mindezt csendben, szeretettel, alázattal végezni. Ez az, ami számít, és amit vár tőlünk az Úr.
Tettél-e ma valamit hit által és valóságban az Úr Jézusért? „Valaki szolgált, sok jót tett, Másoknak így jó példa lett, Valaki vígan énekelt, Fájó szív enyhült, hallva ezt. Ó, mondd, te hogyan élsz? Ó, mondd, te hogyan élsz?” (HH 745.)