Templomot építeni az Úrnak Dávid nem tudott, de tudott örülni az összegyűjtött adománynak, annak, hogy adhat. Imájában Isten van felemelve, de önmagáról megalázkodóan, lekicsinylően beszél. Vannak taktikus emberek, akik mielőtt kérnek valamit, nagy dicséreteket mondanak. Általában olyasmit, amit a másik hallani akar, mert hát ki ne szeretné, ha dicsérik, de itt Dávid még csak nem is kérni akar. Ő tényleg az Urat látja nagynak, és magát kicsinek. Ha önmagunkra nem a státuszunk vagy elért eredményeink alapján tekintünk, hanem reálisan és őszintén, akkor nemcsak arra van esélyünk, hogy meglássuk Isten nagyságát, még azt is megérthetjük, hogy mindenünk, amink van, tőle ered. Sőt még fel is tudjuk ajánlani az Úrnak: „Urunk, Istenünk! Ez az egész halom kincs, amelyet összeadtunk, … a te kezedből való, és a tied lesz mindez!”

Az Isten országába való befektetés mindenképp megtérülő beruházás, a nagy dolog nem is az, amit adsz, hanem ahogy adhatsz.