Dicsérjétek az Urat! – szólít fel a zsoltáríró újra és újra az olvasott zsoltárban. Dicsérjék Őt a mennyei seregek, a teremtett világ: nap, hold és csillagok! A természet elemei: villám, jégeső, köd, szélvihar Isten rendelését cselekszi. A földön lévő teremtmények, hegyek és halmok, gyümölcsfák és barmok, óriási szörnyektől a kicsi férgekig Istent dicsérjék! Talán csak az ember marad ki ebből a dicsőítő zenekarból? De tovább szól a felhívás. Dicsérjék Őt királyok és fejedelmek! Dicsérjétek az Urat! – szól neked és nekem. Fiú és leány, ifjú és idős dicsérje az Urat! Miért? Mert Ő teremtett és alkotott mindent. Ha van időnk megállni, felnézni este a csillagos égre, vagy megcsodálni a sziklás hegyvonulatokat, a különböző színekben pompázó virágokat és még annyi mindent, megnyílik ajkunk Isten dicsőítésére. De akkor igazi a dicséret, ha Jézus Krisztus Megváltónk lett. Ő felemelt minket, „közelvalókká lettünk” és a mennyben is vele leszünk. Mindezért dicsérjétek az Urat! Dicsérjük Őt énekekkel, hangszerekkel! Fogalmazzuk meg szívünk hódolatát, és imádjuk Őt! Kezdd így a napot ma is!