A teremtő Úr kiválaszt, megvált és megszabadít egy népet: fiakat a messzeségből, leányokat a föld végéről. Ezt a népet az Ő nevéről nevezik, akit dicsőségére formált és alkotott. Ők a tanúi, szolgái, akiket azért választott ki, hogy megismerjék, higgyenek benne, és megértsék, hogy előtte nem lett isten, és utána sem lesz.
Ez a nép, bár Teremtője mindennel ellátta, szívét nem földi javakkal erősíti, hanem kegyelemmel. Felismeri, hogy azoknak semmi hasznuk, hisz nem maradandók, egyedül Jézus Krisztus, Isten legnagyobb adománya ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. E nép nem engedi magát idegen tanításoktól félrevezetni, Isten dicsőítését nem parancsokban és tiltásokban keresi, hisz ezek a mulandókra tekintenek. Tekint inkább arra a magasabb rendű jogára, hogy táplálhatja szívét Jézus oltáráról, az Ő áldozatából, keresve az eljövendőt.
Aki így lemond a földiről, amit Teremtőjétől kapott, vállalva a gyalázatot azoktól, akik nem értik, miért nem él azzal, amije van, az visszaad mindent, mert viszi Isten elé a dicsőítés áldozatát mindenkor: nevéről vallást tévő ajkai gyümölcsét. Az ilyen a jótékonyságról és az adakozásról sem feledkezik, abban gyönyörködik, ami az Úrnak tetszik.