Amikor eszembe jutnak cselekedeteim, amelyeket régi vágyaim tápláltak, undor fog el: hogy tudtam ennyire a testnek élni? A válasz: tudatlanságból. Hálás vagyok, mert Isten könyörült rajtam. Kegyelmes a mi szabadító Istenünk, ezt nyilvánvalóvá tette az ige által. Bölcsességre akar tanítani. Azt kéri, hogy készítsük fel az elménket. Ez úgy lehetséges, ha az Isten igéjét szívünkbe zárjuk, elmélkedünk azon. Csak így tudok a kísértések között józanul gondolkodni. Isten megismerése tesz engedelmessé, alázatossá, hogy ne a korábbi vágyaimhoz igazodjak. A kísértések a megtérésem után is megmaradnak, mert ebben a testben élek, de ismerve Isten igazságát, most már harcolok, küzdök a vágyakkal. Pál apostol mondja: „megsanyargatom és szolgává teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlan a küzdelemre” (1Kor 9:27).
Önfegyelemre van szükségem, hogy ne a vágyaim, hanem Isten Szent Szelleme vezessen. Csakis a Szent Lélek uralma alatt tudok Isten gyermekeként élni. Egész magatartásunkban a szentekhez illően kell eljárnunk. Kitartóan imádkozva várjuk teljes bizonyossággal azt a kegyelmet, amelyet megígért nekünk Jézus Krisztus az Ő megjelenésekor.