Igehely: Mt 23:1-12; Kulcsige: Mt 23:3 „Mindazt tehát, amit mondanak, tegyétek meg és tartsátok meg, de cselekedeteiket ne kövessétek, mert nem azt teszik, amit mondanak.”
Az élet nem független Istentől. Hiszen Ő nemcsak teremtője, hanem gondviselője, megváltója, üdvözítője is az embernek. De ítélőbírája is. Az Úr Jézus kereszthalálában közösséget vállalt velünk, bukott emberekkel. Ő is „megízlelte a halált” (Ef 2:9). Azért jött az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa (1Ján 3:8). Ennek nagy ára van. Jézusnak olyan nagy és erőteljes haláltusája volt, hogy vért verejtékezett. A kereszten pedig elhangzott kiáltása: „Eloi, Eloi lamma sabbaktani?” (Mt 27:46). A bűntelen halt meg a bűnösökért, hogy az örök haláltól megmentsen (Gal 3:13-14). Üdvösségünk reménységének ez az alapja (Apcs 4:12). Nincs más, de nem is kell.
A gonosz úgy válik gonosszá, hogy körülveszi őt az Isten jósága. A sötétség úgy válik egyre sötétebbé, hogy körülveszi az igazi világosság (Jn 1:5). A gonoszok akarnak gonoszak lenni, elzárkóznak az igazság elől (Jn 3:19-21). A Sátán az Édenben vált ördöggé, nem a pokol kínjai között (Ez 28:11-15, Ézs 14:12-15). De az Úr Jézus nem a mennyben lett a világ üdvözítőjévé, hanem itt a földön, a kereszten (Zsid 5:7-10).
Jézus azért sírt Jeruzsálem fölött (Lk 19:41-44) mert már nem lehetett rajta segíteni. De amire Jézus jajt mondott, mi miért nem mondunk jajt?