Gyermekkoromban gyakran vendégeskedtem prédikátor nagyapáméknál. A hangulatos közös reggelik egyik kedvelt eleme volt az, amikor tiszteletre méltó ősünk az előző éjszaka látott álmát mesélte el érdekfeszítően nekünk. Sokszor igen épületes elbeszéléseket is hallhattunk tőle. Ám nem emlékszem egyetlen esetre sem, hogy igehirdetéseibe – hallgatósága tetszését keresve – bármelyik, mégoly tanulságos álmát is beemelte volna. Tudatában volt ugyanis annak, hogy Isten gyermekeként szavaival elsősorban nem felebarátai jóérzését kell munkálnia, hanem elvezetni őket az üdvözítő igazság megismertetésével a bűntől megszabadító és örök életre segítő Jézus Krisztushoz.
Tőle tanultam meg azt is – és ezt megosztom veletek –, hogy mi a teendő, ha üzenet-apály következik be egy hívő életében, és mint a címben is olvassuk –, „ha mégsem kap Istentől kijelentést”. Ilyenkor nem lelki ürességét palástoló pótszerekhez, színes „álmaihoz” folyamodott, hanem esdeklő imával, olykor böjttel is tusakodott azért, hogy újra adassék néki Ige (vö. Ef 6:19).
„Szólj hozzám, Jézus, hadd legyek / Szent szavad élő visszhangja!” (HH 692)