Igehely: Mal 1:1-14; Kulcsige: Mal 1:6 „A fiú tiszteli atyját, a szolga az urát. Ha én atya vagyok, miért nem tisztelnek? Ha én Úr vagyok, miért nem félnek engem? – mondja a Seregek Ura nektek, ti papok, akik megvetitek nevemet.”
Advent első vasárnapján sokan mennek gyülekezetbe és jelen vannak az alkalmakon, de nem mindenki tudja, hogy az advent nem karácsony várása, hanem az Úr Jézus áll az ajtónk előtt, arra várva, hogy beengedjük Őt. Felmerül a kérdés, van-e még olyan hely az életünkben, ahová nem engedtük be Őt? Mit ünneplünk? Havat és fenyőt? Füle Lajos egyik versében azt válaszolja erre: „Nem kisdedet, hatalmas Urat ünnepel a szív meg a tudat, s az alvó hit újra ébredez: Jézus él! Nem emlékünnep ez.”
Az ünnepi várakozásban mi milyen lelkülettel várjuk az Urat? Tiszteljük őt annyira, mint ahogy a fiú tisztelni tartozik atyját és a szolga is tisztelni tartozik Urát? A hívő élet nem csak annyiból áll, hogy elmegyünk a vasárnapi istentiszteletre, hanem abból, hogy azon az úton haladunk, amely hozzá vezet, miközben megtartjuk az Ő parancsolatait és az Igében közölt irgalmassága bennünk is irgalmassággá és szeretetszolgálattá válik. Ne legyen olyan közöttünk, aki nem csinál semmit! Legyünk készen őszinte áldozatot hozni embertársainkért, felebarátainkért. Szánjunk oda az időnkből most is, és látogassuk meg a betegeket, az árvákat, az özvegyeket, ezzel is megmutatva, hogyan tiszteljük az Istent. Az ünnepek alatt ne csak magunkra gondoljunk, hanem a reánk bízott anyagi javakkal úgy sáfárkodjunk, hogy abból másoknak is tudjunk juttatni, mert Isten majd számonkéri egyszer azt, hogy mit tettünk az Ő dicsőségére, és hogy áldásul voltunk-e mások számára? Ha mi már megértettük, akkor mondjuk el másoknak is, mi az igazi lényege az adventi várakozásnak.
Várlak!…
Hogy is készítsem utadat, hogy hozzám találj?
Tél van. Nincsen virág, mit utadra hintenék.
Csak szeretetem tűzrózsája ég,
hol lobogva, hol halványan,
de fénye az útra elég.
Nézd, jobbra van egy kicsi ház, ott lakom.
Ablakában gyertya ég, s bent a szobában
Hozzád imádkozom:
Óh, jövel: óh, jövel, Krisztusom! (Kovács Andrásné)