Nem olyan régen nagyon siettem valahová, amikor az egyik forgalmas úton sorra váltottak előttem pirosra a közlekedési lámpák. Tehetetlennek éreztem magam, és nem örültem túlzottan. Azután ezek a néhány másodperces megállások eszembe juttatták, hogy valójában az egész életünket betölti a várakozás. Kisebb-nagyobb események, apró, mindennapi dolgaink szüntelen erre kényszerítenek bennünket. Amint megtörténik valami, amire egészen addig vártunk, szinte rögtön egy újabb várakozásban találjuk magunkat.
Megfigyelhető, hogy hajlamosak vagyunk ilyenkor csak saját bajunkkal törődni, hidegen hagy bennünket, hogy esetleg mások is várakoznak. Az sem mindig jut eszünkbe, hogy az Úr talán azért állított meg, hogy megláthassuk Őt és gyönyörködjünk Benne. (Zsolt 37:3-5)
Mi általában azért várunk, mert muszáj, az Úr azért teszi ezt, mert szeret, és gyakran ezért várakoztat bennünket is. Kérdés, hogy az Ő szeretetének jeleként tekintünk-e ezekre a megállásokra? Mire használjuk azt az időt, amikor nem rohanhatunk még tovább? Nézhetjük feszülten a piros lámpát, várva, hogy zöldre váltson, vagy észrevehetjük, hogy míg mi állunk, mások szabad utat kapnak, s az Úr szépen, tökéletesen irányítja a dolgokat. A várakozás kulcsa, hogy rádöbbenjünk: Hisszük is, amit énekelünk: „Az Úr csodásan működik…, bölcs terveit megérleli…, biztos kézzel hozza fel, mi most még rejtve itt.” (HH 67) Hogyan lehet békességünk, csendességünk, amikor várni kell? A Krisztusba vetett mély és tiszta bizalom adja ezt. Ha az Urat tekintjük osztályrészünknek, az Ő munkáját értékeljük a magunk vagy mások munkája előtt, és Tőle várunk szabad jelzést minden elinduláskor, akkor lesz türelmünk a várakozáshoz. Nézzünk az Úrra nagy hittel és adjunk hálát, hogy megállásainkkal és elindulásainkkal része lehetünk csodálatos világfenntartó tervének. Jól leírja ezt a következő idézet: „Amíg az Úr meg nem nyit előtted egy ajtót, dicsőítsd Őt az ajtó előtt, ott a tornácon.” (ismeretlen szerző) – Valójában erről szól a várakozásunk.
Készek vagyunk-e magasztalni az Urat az Ő munkálkodásáért, mielőtt látnánk az eredményt? Akarunk-e csendben várni, szemlélve Őt és figyelni, merre irányítja a tekintetünket? Mivel telik az idei adventünk?