ÁHÍTAT – 2024. február 13., kedd

A Romániai Magyar Baptista Gyülekezetek Szövetsége által kiadott napi igei elmélkedés-sorozat

Délelőtti elmélkedés

Békességre hívott el minket az Isten
Igehely: 1Kor 7:12–16; Kulcsige: 1Kor 7:12 „A többieknek pedig én mondom, nem az Úr: ha egy testvérnek hitetlen felesége van, aki kész vele élni, ne bocsássa el!”
Nagyon fontos a családi légkör: hogy szeretet van-e vagy gyűlölet? Békesség vagy harag? Jó hallani, hogy Isten békességre hívott el bennünket. A családban ez hogyan nyilvánul meg?

Úgy, hogy a hívő fél meg akarja nyerni házastársát az Úrnak (16.v.). Ha házasságkötés után az egyik fél hívő lesz, mindent megtesz ennek érdekében: úgy él, beszél, viselkedése Istenre mutat, imádkozik és böjtöl, hívja házastársát az Úrhoz. Elsődleges célkitűzése lesz ez.

Úgy, hogy a hívő fél nem keresi az elválást hitetlen társától. Vele akar élni, megéli az Isten országának alaptörvényeit, ami az igazság, szeretet, öröm és a többi krisztusi erény. Ezeket képviseli.

Úgy, hogy a hívő fél tisztában van azzal a nagy áldással, amit képvisel, hogy miatta „meg van szentelve” a társa is (14.v.). Ez nem üdvösség még, örök élet sem, hanem egy olyan hatás, amikor Isten országa terjed és árad a másik félre is, érzi az Istent, Jézus szeretetét. Ezért van remény és hit a megtéréséhez.

Hogyan lehet békességesen élni a családban? Hogyan tudjuk ezt a jó hatást, hogy „meg van szentelve” minél erősebben képviselni és terjeszteni?
Szűcs Sándor

Délutáni elmélkedés

Az igazi társ megtalálása
Igehely: Péld 18:22 „Aki jó feleséget talált, kincset talált, és elnyerte az Úr jóakaratát.”
Az igazi társ az, akit Isten neked rendelt. Ha őt megtaláltad, kincset találtál. Ez az egész folyamat – a keresés – az Úr jelenlétében történik. Aki keresi a társát, az Isten akaratát keresi saját életére nézve, hogy kedvesebb legyen az Úrnak. Jelleme, cselekedetei, gondolkodásmódja, tanulása, munkahelyi viselkedése mind az Úr örömére legyenek. A baj akkor történik, amikor a másikban keresem ezeket. Kedves fiatalok, keressétek Isten akaratát saját életetekre nézve, és meglátjátok, hogy Isten kirendeli azt, akit kiválaszthattok, elétek hozza, és örülni fogtok neki.

Az is fontos, hogy a másikban értékes kincseket keress. Nem olyasmit, ami csak a szemnek tetszik, hanem lelki dolgokat kell figyelni: a jellemet, a másokkal való bánásmódot, hogy szereti és tiszteli-e az idős embert. Az örökkévaló dolgokat kell látni, a maradandót, a lelkieket: Mennyire veszi ki a részét a szolgálatból, a gyülekezet mit jelent neki, az adakozást szívesen teszi-e, vagy csak kapni szeretne? Hogy áll az Istennek való engedelmesség kérdésében és az önmegtagadás területén?
Szűcs Sándor