Az életnek és a halálnak vitathatatlan és mindenki számára egyértelmű jelei vannak. Egy élő embertől nem várható az, hogy úgy viselkedjen, mint egy holt, viszont egy halott még töredékesen sem képes arra, amire egy élő képes és alkalmas.

Ám egy halottban (is), épp egy halott által is „történnek” dolgok: nem akarom gyomorforgató részletességgel leírni, hogy melyek azok. Röviden: szétesés, rothadás. Egy élő nem kívánkozik a jelenlétébe, ugyanis rettenetesen fertőz: halálos veszélyt jelent egy élő és élni akaró számára.

Számunkra egyértelmű, hogy lelkileg halottnak születünk a bűneset következményeként, s ennek megfelelő tüneteket produkálunk szakadatlan. De az, aki Krisztust életre keltette, ezt a gyászos folyamatot képes volt megállítani és visszájára fordítani. Ez az evangélium. Az irgalomban gazdag Isten cselekedete. Ugyanazzal a hatalommal és erővel, amely Krisztust kihozta a halálból, végezte és végzi bennünk az életre keltés munkáját. Megtapasztaltad ezt a csodát hit által? A cselekedeteid is bizonyítják ezt?

Ám ez még nem minden: Isten kész arra, hogy „megmutassa az eljövendő időkben az Ő kegyelmének felséges gazdagságát” (7.v.). Hadd idézzek valamit Szent Ágostontól: „Az Édenben a teremtéskor az embernek megvolt a képessége úgy a jót, mint a rosszat cselekedni. A bűnbeesés után a jóra való képessége és készsége meghalt. A megváltás okán az ember visszanyerte a jóra való képességét, de megmaradt a rosszra való hajlama is. Ez egy állandó feszültség forrása a hívő ember számára. Amikor azonban az üdvösségünk beteljesedik, az eljövendő világban megsemmisül az a késztetés és képesség, ami annyi gyötrelmet okozott nekünk. Már csak a jót fogjuk tenni a megújult testünkben.”

Micsoda leírhatatlan öröm lesz az!