Igeszakaszunkban a bölcsességről van szó. De mi lehet az igazi bölcsesség? Az a dolog, amire szükségem van ahhoz, hogy jó döntést hozzak, vagy talán egy fogalom, amivel soha nem fogok megbarátkozni? Bár szeretném, ha tanácstalanságomban néha rám találna… Így nagyon távolinak, szinte megfoghatatlannak tűnik a bölcsesség.

A Példabeszédek könyvének 8. részében azonban egészen más leírást kapunk róla. A bölcsesség kiált – tehát van hangja (1. és 6. v.), észreveszi az együgyűeket és az ostobákat (5.v.), tud szeretni (17.v.), örökséget adni (21.v.), játszadozni, gyönyörködni (30-31.v.). Ezek szerint ez csakis egy személy lehet, mert egyetlen tárgy vagy fogalom sem rendelkezik ilyen képességekkel. Kire illik tehát ez a leírás? A továbbiakban azt is megtudhatjuk róla, hogy a bölcsesség hatalom, hiszen általa uralkodnak a királyok (14-15. v.), minden teremtett dolog és élőlény előtt létezett (23-25. v.), valamint, aki megtalálja, magát az életet találja meg (35.v.).

Ez a leírás nem érvényes akárkire, hanem csakis egy isteni személyre. Úgy gondolom, és abban hiszek, hogy a bölcsesség megszemélyesítője maga az Úr Jézus Krisztus. Ne úgy közelítsük meg a Bölcsességet, ha barátkozni akarunk vele, mint Pilátus az igazságot (Jn 18:38)! Keressük őt hittel, kitartóan!

„Az örökké való Királynak pedig, a halhatatlan, láthatatlan, egyedül bölcs Istennek tisztesség és dicsőség örökkön örökké! Ámen.” (1Tim 1:17, Károli ford.)