A Romániai Magyar Baptista Gyülekezetek Szövetsége által kiadott napi igei elmélkedés-sorozat
Délelőtti elmélkedés
Megérkezés az Úr szava szerint
Igehely: 5Móz 34:1–9; Kulcsige: 5Móz 34:5 „Ott halt meg Mózes, az Úr szolgája, Móáb földjén, az Úr akarata szerint.”
Mindannyiunknak kihívás Isten akaratának elfogadása. Meg kell harcolnunk a saját Gecsemánénk harcát, ahol elengedjük terveinket, kívánságainkat. Ez nem könnyű, hiszen az embernek meg kell aláznia magát. Isten akaratát szent igéjéből látjuk meg, ismerjük fel. A Mindenható terve a Biblia hűséges tanulmányozása közben válik láthatóvá számunkra. Megláthatjuk Isten üdvözítő tervének mennyei akarat szerinti megvalósulását, és felismerhetjük a személyes életünkre vonatkozó forgatókönyvét. A hithősök életének megismerése bátorít, erőt ad, tanít, célt mutat, de mindnyájunknak bele kell simulni az életünkre vonatkozó isteni akaratba. Mózesnek nem lehetett könnyű az Úr döntését elfogadni. Hiszem, hogy a nehéz döntés elfogadásában segítette, hogy ismerte Isten szeretetét, szentségét, bölcsességét, és megbízott akaratában. Kell-e nagyobb biztonság és békesség annál, amit Dávid a 139. zsoltárban megfogalmazott: „Könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál…” Simulj bele Isten akaratába, járj az útján, amely az örökkévaló otthonodba vezet! Mikor kerested utoljára Isten akaratát? Imádkozol-e, gyötrődsz-e, hogy megvalósuljon az életedben? Készülsz-e az Isten által elkészített hajlékodba, az igazi otthonodba?
Kiss János
Délutáni elmélkedés
Egy kételkedő ember boldog megnyugvása
Igehely: Zsolt 73:1–5, 12–26; Kulcsige: Zsolt 73:26 „Ha elenyészik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és örökségem te maradsz, Istenem, örökké!”
Olyan világban élünk, ahol a látható, tapasztalható valóság határozza meg a célokat, a gondolkodást, a tetteket. Az alapján minősítik valakinek értékessé az életét, hogy milyen karriert ért el, mekkora a vagyona, és mennyien követik az online felületeken. A látszólag könnyű, kényelmes élet utáni vágy mindenkiben kialakul, erőteljes hatást gyakorol az emberek gondolkodására. Sokan a Krisztust követők közül is összezavarodnak, amikor látják, hogy a világ fiai, az istentelenül élők jobban boldogulnak, mint ők. Elbizonytalanodhatnak azok is, akik mindenüket odaszánták az Isten oltárára, és mégis próbák között szenvednek. Kialakulhat a kísértés a hívő emberben arra, hogy „besegítsen” az Úrnak az áldásban, vagy háttérbe szorítva Isten ügyét, a jólét megteremtésére koncentráljon. Hogyan találjuk meg a békességet, amikor elér bennünket a kételkedés vihara? „Végül elmentem az Isten szentélyébe, és megértettem…” Isten jelenlétében az ige helyreállítja az elbizonytalanodott lélek állapotát, felismerheti, hogy eltévedt, és a Szentlélek újra nyugalmat adhat számára. Ez a békesség nem földi, hanem mennyei. Csak Istennél találhatjuk meg. Járjuk be ma mi is Ászáffal együtt őszintén a megnyugvás útját, ha letértünk a békesség ösvényéről! Gyógyulás lesz a lelkünknek.