Az üdvösség talán legismertebb összefoglalása ez: „Az igaz ember pedig hitből fog élni” (Róm 1:17). A ma délutáni szakasz pont ennek a megvalósulását írja le.
Először is elmondja, hogy önerőből, a törvény cselekedeteiből lehetetlen megigazulni. Ennélfogva pedig minden ember, kivétel nélkül, ítélet alatt van bűnei miatt, és mentség nélkül várja azt a napot, amelyen az Úr igazságosan ítél, és jogos haragját nyilatkoztatja ki az emberek minden hitetlensége és gonoszsága ellen. Azonban az egyetemes romlottság miatt Isten abban mutatta meg irgalmát, hogy nyilvánvalóvá tette saját igazságát, vagyis ingyen kegyelemből nyilvánítja igaznak és menti fel vétkessége alól mindazokat, akik Jézus Krisztusban hisznek.
Másodszor elmondja, hogy Isten nem igazságossága rovására igazítja meg a bűnöst hit által; és nem igazságtalan, amikor hosszútűrésében az előbb elkövetett bűnöket elnézi. Sőt, inkább megmutatja igazságát azáltal, hogy Krisztust rendelte haragját kiengesztelő áldozatul, akinek vére tökéletes váltság a benne hívőkért. Ezáltal megvalósítja azt, amire a törvény képtelen: „mert ő igaz, és igazzá teszi azt is, aki Jézusban hisz” (Róm 8:26).
Végül azt is elmondja, hogy mivel „hit által igazul meg az ember, a törvény cselekvésétől függetlenül”, ezért lehetetlenné vált a dicsekvés, vagy bármilyen fölényeskedés az emberek között. „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk” (Ef 2:8–9). A hit általi megigazulás tehát nem teszi érvénytelenné a törvényt, vagyis a szent élet felelősségét, sőt inkább a törvény betöltésére képesít.
„Uram, megigazítottad életem, Jézus Krisztus igazsága enyém lehet. Kegyelmedből eltörölted bűnömet, Hit által adtál egy új kezdetet. Tudom, akaratod az, hogy szent legyek, Legyen szívem bűn nélküli, tökéletes. Ragyogjon a sötétségben életem, Felismerje mindenki a fényedet.” (GyÉ 445).