Ez a történet újabb láncszemmel bővíti az összefüggő gondolatok sorozatát. A szirofőníciai görög asszony olyan személy, akivel a farizeusok biztosan kerülték volna az érintkezést. A hagyomány miatt, és hogy elkerüljék a tisztátalanná válást, óvakodtak attól, hogy bármilyen módon kapcsolatba lépjenek vagy közösséget vállaljanak a pogányokkal. Jézus magatartásában viszont egészen mást látunk. Ő szilárd a küldetéstudatában, amely elsősorban Izráel felé szól. De mivel látja az asszony hitét, nem zárkózik el attól, hogy segítsen, nem fél a tisztátalanná válástól. S ebben láthatunk egy másik alapelvet. Az, hogy igyekszünk a szentségre, s ennek érdekében megvannak a magunk irányelvei és normái, nem vezethet oda, hogy teljesen elzárkózzunk a megtéretlen emberektől. Hagyományunk vagy tisztaságunk megőrzése nem lehet akadály az istenkeresők elérésében. Mert az, hogy nem vagyunk e világból valók, nem jelenti azt, hogy ki is mentünk e világból.
Hagyományaink, kegyességi gyakorlatunk tehát el kell, hogy különítsenek a világtól, de nem szigetelhetnek el. Tisztaságunk megtartása közben képeseknek kell lennünk elérni és menteni a lelkeket a világban, ahogyan Krisztus elküldött bennünket. Mentes a bűntől, mentés a bűnből.