Mai történetünk tovább erősíti az igazságot, hogy legnagyobb szükségünk a belső változásra van. Ezt külső dolgok nem tudják előidézni. Amikor a tanítványok szembesülnek a helyzettel, a kicsinyhitűség szólal meg a szívükben és ajkukon: „Hogyan tudná bárki is ezeket kenyérrel jóllakatni itt a pusztában?” Ez a hozzáállás aggasztó, hiszen a 6. fejezetben Mesterük már adott enni ötezernek! Ez rámutat arra, hogy külső dolgok nem tudják megváltoztatni a hitetlen szívet: sem a hagyományok és kegyességi gyakorlatok szigorú betartása, de még a csodák és természetfeletti jelek megtapasztalása sem. A szív változásához Krisztus beszéde és bennünk végzett munkája szükséges, akárcsak a süketnéma esetén. S ebben nem a csoda a lényeg, hanem a csodatevő személye, hogy hittel közeledjünk és meglássuk Őt isteni hatalmában, amint a görög asszony tette. Aki hittel jön Jézushoz – még ha kicsinyhitűként is –, annak nemcsak morzsa jut az asztal alatt, hanem bőséggel jut kenyér a pusztában is.
„Minden időben áldom, dicsérem az Urat, magasztalom az Ő nevét. Hallják ezt a szegények, és együtt örülnek, sietve asztalához ülnek… Érezd és lásd, hogy jó az Úr, kiáltasz, s mert közel van Ő hozzád, válaszol.”