Igehely: Zsolt 86:11–12 „Taníts engem utaidra, Uram, hogy igazságod szerint járjak, és teljes szívvel féljem nevedet. Magasztallak, Uram, Istenem, teljes szívből, és tisztelem nevedet örökké.”
Néhai Bíró Mari nénit kérdeztem: Hogy tetszik lenni? A 84 éves néni megkezdte válaszát, de az első mondat után megállt, majd így folytatta: „Ó, nem terhelem én ezzel a testvért, inkább átadom az Úrnak.” Mari néni ezzel a mondatával egyik teherhordozási példaképem lett. Így maradtam talpon én is nehéz időkben. Dávid itt a nehéz helyzeteit viszi, adja Isten elé. Ezek valódi szorongató helyzetek voltak, és nem csupán imakultúrás dramaturgia. Úgy látja, korábban is tapasztalta, hogy az Úr útján járva jön Isten segítsége. Kéri azon a vezetést, mert a világi életút olyan, mint Erdélyben néhol láttam, hogy a laza altalaj miatt széttöredezve elfolyik az út alólunk. Ezért megoldás a kősziklára állás, épülés. Nehéz sorsban, kősziklán élve, járva igazabb az imádat a dicsőítés, mint a jóléti, ékszerekben pompázó fövényes életben. Az imádat nem szituációs kegyességgel, hanem életátadást követő Isten útján járással valósul meg. Segítsen erre minket az Úr. Vizsgáljuk az alapunkat, a felépítményünket, átadási gyakorlatunkat, a jó lelkiismeretért, de a jó testi diagnózisért is.