Igehely: Ézs 40:27–31 Kulcsige: Ézs 40:31a „De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.”
Isten embere, a rettenthetetlen Illés próféta egyszer annyira belekeseredett a hiábavalónak látszó küzdelembe, az Úr ügyéért való harcba, hogy az élettől is elment a kedve. Lefeküdt egy fa alá, és könyörgött, hogy hadd haljon meg: „Elég most már, Uram! Vedd el életemet, mert nem vagyok jobb elődeimnél!” (1Kir 19:5). Még egy ilyen emberrel is előfordult, hogy szinte az idegösszeomlásig kiborult, és olyat mondott, ami nem méltó hozzá: Nem bírom tovább! Ments fel, Uram, a további szolgálat alól! Nekem elég volt! Gyakori jelenség az, amit így mond az ige: „Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak.”
Életünkben sokféle pozitív energia munkálkodik. Van testi, fizikai erő, amely egy fogyó készlet, vigyáznunk kell rá. A saját testi erejével rablógazdálkodást űző megfáradtnak nem szól az ígéret. Van szellemi erő, amely által képesek vagyunk tűrni, várni, harcolni, elviselni. De van lelki erő is, amely mennyei erő, amelyet Krisztusban kapunk meg. Csak ez ad olyan szárnyakat, amellyel a mennyig repülhetünk, még a börtönben vagy betegágyban is, mert „mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít” (Fil 4:13).