Igehely: Ef 1:7–10 „Őbenne van – az ő vére által – a mi megváltásunk, bűneink bocsánata is; kegyelmének gazdagsága szerint, amelyet kiárasztott ránk teljes bölcsességgel és értelemmel. Mert úgy tetszett neki, hogy megismertesse velünk az ő akaratának titkát, amelyet kijelentett őbenne az idők teljességének arról a rendjéről, hogy Krisztusban egybefoglal mindeneket, azt is, ami a mennyben, és azt is, ami a földön van.”
Jézusban teljes lelki biztonságra jutottunk. Megváltott a bűn rabságából, a bűn fertőjétől megtisztított, megbocsátott nekünk. Ez volt a legnagyobb problémánk: a bűn, amely megkötözött és megfertőzött, elszakított Istentől. De Jézus megszabadított, megbocsátott, újra közösségben lehetünk az Atyával. Ez egyedül az Ő vére, áldozata által lehetséges.
Jézusban lelki közösséget is nyertünk. Ez a titok, amiről beszél, az „hogy a pogányok örököstársaink, velünk egy test…” (Ef 3:6). Általa lehet a gyülekezetbe betagolódni, szolgálni. Ezáltal erősödünk, és így tölthetjük be küldetésünket.
Jézusban örök dicsőség vár ránk. Elragadja az élőket, feltámasztja a halottakat. összegyűjti a földön levőket és a mennyben élőket. Dicső nap lesz az!
Jézustól tanulva hirdethetjük a jó hírt. Ezt bölcsességgel és értelemmel kell tenni, világosan, egyszerűen, érdekes példázatokban és komoly tanulmányokban. Lehet különféle csoportok és korosztályok felé, de lehet tömegesen is, imaházban vagy nyilvános tereken.
Biztos vagy üdvösséged felől? Hogyan tartod a közösséget hittestvéreiddel?