Igehely: ApCsel 20:25–38 „Most pedig Istenre bízlak titeket és kegyelme igéjére, akinek van hatalma arra, hogy építsen és örökséget adjon a szentek közösségében.”
Pál apostol elbúcsúzik az efézusi gyülekezet véneitől, megemlítve nekik azt is, hogy: „közületek, akik között jártam, az Isten országát hirdetve, többé nem látja orcámat senki” (25.v.).
Micsoda kiváltság lehetett az efézusi gyülekezetnek, hogy Pál apostol három évig ott lehetett közöttük! Most meg ott van szívükben a bánat, az egymástól való elválás szomorúsága. Az élet ilyeneket is tartogat számunkra, amikor kedves emberektől kell végleg elbúcsúzni, olyanoktól, akik nekünk áldást jelentettek. De a kegyelem közvetítése, a lelki növekedés, a fejlődés Istentől van, nem emberektől, még ha embereket is használ fel az Úr: „aki felépíthet benneteket és örökséget adhat nektek a szentek között.” Ezt soha ne felejtsük el!
Jó tudni, hogy Isten mindig velünk marad, hogy kegyelme által végigkísér minket életünk minden időszakában. Őbenne növekedhetünk továbbra is lelkiekben, erősödve hitünkben, bízva az Ő kegyelmében, megújulva reménységünkben, várva mennyei örökségünkre. Legyen ma is nyilvánvaló az előrehaladásunk a hit útján!