Igehely: Zsid 12:1–3 Kulcsige: Zsid 12:1 „Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek ekkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát.”
A mai felhívás nagyon nehéz. Nem szívesen vállaljuk a küzdést, de nem is vagyunk rá képesek önmagunktól. Bűnös természetünk nem szereti a terhet, de szereti a bűnt. Melyek ezek a bűnök az életünkben? A gonosz mindig ott támad, ahol gyengék vagyunk.
Az Úr Jézus megbocsátotta a bűneinket (ha már hívőkké lettünk), de a harc megmarad életünk végéig. A levél írója felszólít arra, hogy az előttünk levő pályán fussunk, ne cammogjunk vagy sétáljunk. És ráadásul legyünk állhatatosak!
Fiatalkoromban szerettem szaladni, és bírtam is, mostanra viszont azt mondom, hogy ennek semmi értelme. Inkább járok egyet vagy biciklizek. De futni… A lelki életben nincs megállás vagy megöregedés. Pál apostol azt írja, hogy „ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé” (Fil 3:14b), mert még nem érte el a célt. Csak fut, felnézve Jézusra.
Vannak életünkben elfáradások, beletörődések, elcsüggedések, és lehet, hogy most megyünk át ilyeneken, de bátorítson ma reggel az ige, és nézzünk fel Jézusra, egyedül Őrá! Ő a mi erőforrásunk. Csak Ővele tudjuk felvállalni a megszentelődéssel járó küzdelmet.