„Szabad-e a császárnak adót fizetni?” Újabb kérdés, újabb cselvetés. A buktató valóban óriási, és csak Isten Fia, – akiben „van a bölcsesség és ismeret minden kincse elrejtve” (Kol 2:3) – tud ilyen gúzsbakötött helyzetben megfelelni. Ő most is felismerte álnokságukat, hogy „gonoszt gondoltak szívükben”. (Mt 9:4) Ennek megfelelően egy magasabb, erkölcsi szintre emeli a kérdést. Egy dénárt kér, ami azonnal elő is kerül egy zsidó zsebéből. Az érmén a császár képe látható és két felirat olvasható. Egyik oldalán: „Tiberius…az isteni császár…”, a másikon: „Pontifex maximus” – azaz ő a főpap. Már pedig egy igaz izraelita szemében ez két súlyos istenkáromlás! A kérdezők saját kelepcéjükbe estek(!), hiszen nem Jézus, hanem ők azok, akik lépten-nyomon élnek ezzel a pénzzel. És az is kiderül, hogy ők nincsenek tisztában adó(s)ságuk kérdésével – sem a császár, de legfőképpen Isten felé. Adósak a Tőle távol maradt szívükkel (Mt 15:8) – egész álnok életükkel!

Rajtad, rajtam Isten képe van. Ma gondolsz-e arra: mivel vagy Neki adósa?!