Kiskorom óta szeretem a verseket. Gyakran megtörtént, hogy Isten engem is megihletett egy vele átélt élmény vagy tapasztalat által, és versbe foglaltam mindazt, amit átéltem. Hasonló lehetett az, amikor Isten megihletett egy zsoltárírót. Érdemes mindig megfigyelni, hogy ki a zsoltár szerzője, és hogy milyen helyzetben írta meg a zsoltárt. Ez által könnyebben megértjük, hogy mi idézte elő a zsoltár keletkezését. A 46. zsoltár elején azt olvassuk, hogy Kórah fiainak költeményéről van szó. Lévi nemzetségéből származnak, tehát az istentiszteleten és a nép között szolgáltak. Mózes negyedik könyvében találkozunk Kórahhal, aki lázadást szít Mózes és Áron ellen, Isten pedig rendkívülien avatkozik bele az eseményekbe: meghasad a lázadók alatt a föld, és elnyeli őket. Utána viszont az ige világosan kijelenti, hogy Kórah fiai nem haltak meg. Az ő leszármazottainak a műveit is olvashatjuk a Zsoltárok könyvében. Különös olvasatot ad ez a 46. zsoltárnak, mivel arról szól, hogy Isten a mi oltalmunk és erősségünk a nyomorúságban, és nem félünk attól, ha megindul a föld alattunk. Hogyan tudták ezt kimondani, tudva azt, hogy a felmenőjükkel pont egy ilyen földindulás végzett? Azért, mert személyesen átélték, hogy milyen az Úr erős oltalma és védelme.

Vajon én mennyire tapasztalom meg, hogy Isten az én oltalmam? Ő az én erős váram, vagy inkább a saját erőmben bízom? Érdekes megfigyelni, hogy aktuális mondanivalóval bír ez a zsoltár. Hiszen ma is azt tapasztaljuk, hogy „népek háborognak, országok inognak”; az eddigi békés Európa egyre jobban belegabalyodik az istentelenség és a túlzott tolerancia hálójába. Egyik nép a másikat vádolja, mert nem hódolnak be a ferde ideológiáknak, és eltiporják az Isten által a kezdetek óta felállított értékeket. De az Úr a leghatalmasabb, ha Ő „mennydörög, megretten a föld.” Kórah fiai arra hívnak minket, hogy lássuk meg: Isten bámulatos dolgokat tesz a földön. Mi az, ami félelemben tart minket? Mi az, ami miatt nem látjuk Istent, mint hatalmas Urat? Csendesedjünk el, és tudjuk meg, hogy Ő az Isten!