Igehely: Jn 1:1-13; Kulcsige: Jn 1:12 „Akik pedig befogadták, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazoknak, akik hisznek az ő nevében.”
A Krisztus ránk ragyogó és lényünket átitató világossága felperzsel minden belőlünk fakadó jóságot, igazságot, érdemet. Felégeti mögöttünk a hidakat, elhamvasztja a talajt lábaink alatt, ami nem Ő, hogy egyrészt ebben a megalázkodottságunkban és a magunknak való megsemmisülésben legyen a hatalmunk. Ez a világosság egyre dicsőségesebben ragyogtatja föl előttünk az igazságot, hogy csakis azért fogadhattuk be Őt, mert Istentől születtünk; mert a kegyelem nyitotta meg a szemeinket; mert a Lélek győzött meg a hozzánk küldött Ige igazságáról. Azóta már rég doktorok és tanítók lehetnénk… Azonban sokszor nem tudjuk, mit kellene kezdenünk ebben a világosságban, ezzel a világossággal. Hunyorgunk, mert szemünk még mindig nem szokott hozzá kellőkképpen. Szükséges még erősebben kapaszkodnunk Megváltónkba, hogy meg ne botoljunk, hogy el ne vétsük az irányt. Másrészt ebben a vezetettségben van a hatalmunk – örömünk és békességünk is egyszersmind. Kérkednivalónk nincsen. Pazarolni való időnk nincsen. Jézusra mutatunk.