Az Ige nélküli ember a pusztulás szánalmas, siratnivaló embere. Önnön bukott ember-voltának nyomorúságában fog elsorvadni (92. v.) békességes körülmények között is, hogy nyomorúsága a kárhozatban teljesedjék örök gyötrelemmé. Egymást pusztítják a pusztulók (95. v.) a végesség világában (96. v.) – mert elmúlik ez a világ, és minden, mi benne van. Isten szavát figyelmen kívül hagyva vagy megtiporva ilyen félelmetesek a kilátások és ilyen kegyetlen a valóság – álomképekbe, hangulatokba, hamar szétmálló sikerélményekbe csomagolt, hosszú fájdalom, gyors pusztulás. De a befogadott és megtartott Ige minden körülmények között megtart, a halálon át a dicsőséges örökkévalóságra. Az Ige örök! A befogadott és megtartott Ige bennünk a Krisztus lelkületének romolhatatlan gyümölcseit termi. Az Ige éltet! A befogadott és megtartott Ige örömre, megelégedésre, hálaadásra késztet. Az Ige munkálkodik! Gyönyörködünk-e, vigasztalódunk-e, erősödünk-e benne naponként?