Igehely: Zsolt 139:1-24; Kulcsige: Zsolt 139:14 „Magasztallak téged, mert félelmetes vagy és csodálatos; csodálatosak alkotásaid, és lelkem jól tudja ezt.”
Bármilyen távolságok és mélységek nyíljanak térben és időben (sőt rajtuk túl is), a hívő ember boldogan nyugtázza: ott van az Isten! Miként balgaság volna egy pillanatra is azt gondolni, hogy Ő valamiről nem tud, éppen úgy balgaság volna egy pillanatra is nem gondolni arra, hogy Ő mindentudó, mindenütt jelenvaló. Gondolataink, álmaink nyilván vannak előtte, akárcsak sejtjeink alkotóelemei – éppen ezért nincs helye szótárunkban a „szerencse”, a „véletlen” szónak. Micsoda biztonság, hogy gondja van ránk, hogy szemmel tart, hogy minden elképzelést és reménységet felülmúlóan magasztosak a velünk kapcsolatos szándékai! Micsoda lehetőség, hogy beszélgethetünk Vele, Aki napjaink számát is bölcsen meghatározta! Micsoda áldás, hogy Igéjének világosságában megérthetjük, milyennek lát minket, és hogy a romlás útjai helyett miként haladjunk az örökkévalóság ösvényén! Kívánjuk hát az Ő jelenlétét szüntelen, és mondjuk szavunkkal, életünkkel: „Magasztallak téged, mert félelmes és csodálatos vagy!” „Mily drágák nekem szándékaid, Istenem!”