NAGYVÁRADI 1. SZ. BAPTISTA GYÜLEKEZET
A Romániai Magyar Baptista Gyülekezetek Szövetsége által kiadott napi igei elmélkedés-sorozat
Délelőtti elmélkedés
A hajnalcsillagot a legtöbb nép istenként tisztelte. János leborult az angyal lába előtt, de az angyal figyelmeztette: „Csak Istent imádd!” Jézus a Jelenések könyvében úgy van bemutatva, mint az a személy, akit a mennyei lények is imádnak. Ő nem egy a sok isten közül, hanem az „első és az utolsó”, nincs hozzá fogható senki és semmi. Jézus az, aki majd az utolsó napon megfizet mindenkinek a cselekedete szerint, aki által méltónak táláltatunk, hogy bemenjünk a szent városba, az élet fájához.
Mielőtt vége az éjszakának, a hajnali fénysugarak megvilágítják az égboltot, de egy csillag még hosszú ideg ragyog az égen, ez a hajnalcsillag. Jézus szava pont ilyen. Emberek, tanítások jöhetnek-mehetnek, de Krisztus beszéde örök, biztosan megmarad. Így kell nekünk komolyan venni Krisztus beszédét, és elhinni mindazt, amit az utolsó időkről is tanított. Leginkább pedig komolyan vennünk, hogy mindazok, akik megmossák a ruhájukat a Bárány vérében, örök életet nyernek. Láthatjuk ma Jézust, mint ragyogó csillagot, aki vezeti életünket, aki biztos pont a mennyországba vezető úton, így mondhatjuk bátran „Jöjj, Uram, Jézus!”
Valóban Jézus személye és beszéde az életünk irányítója? Biztosan várjuk Őt vissza, reménykedve abban a jutalomban, melyet Ő ad majd nekünk az utolsó napon?
Délutáni elmélkedés