Mondhatnád, hogy nincs, kinek mondani. Ők nem olyanok, akik meghallgatnak, inkább majd kikacagnak, gúnyolódnak. Mit fognak gondolni? Kínos lesz a csend. Mit fognak mondani, akár hazudni rólad? De Jézus is tudja, sőt farkasokhoz hasonlítja őket, téged meg bárányhoz. Támadhatnak és üldözhetnek, sőt meg is ölhetnek, mégse félj tőlük! Kérdezhetnéd, hogy akkor Jézusnak mindegy, mi lesz veled? Ez a kiküldés nem azt jelenti, hogy lemondott rólad. Nem azért küld, hogy miután elmondtad, vessz oda, vagy szégyenülj meg. Hiszen értékes vagy neki. Miért is gondolnád, hogy Ő csak úgy letenne arról, aki neki értékes? Hogy mindegy lenne, mi történik vele? Ezért is hangsúlyozza, hogy teljes lényed (hajszálastól) számon van tartva.

Megéri? Mondhatnád, hogy nem biztos. Pedig Jézus számára ennek két oldala van. Azaz lesz majd egy olyan mindent eldöntő pillanat, amikor majd Ő tehet vallást rólad, mondván: „Atyám, de hát én ismerem ezt az embert!” Akkor majd másképpen emlékszel vissza. Kiegyenesednek az addig benned feszülő kérdőjelek, és az összes megélt helyzetedre ki tudod mondani: Megérte!

Mondhatnád, hogy „nagy bűnök” miatt nem lehet. Mondhatnád… De mondd el inkább imában kétségeidet, félelmeidet, bajaidat, és tedd le azokat mind! Majd mondd: Elmegyek! Nem elsősorban azért, mert hát, ugye, hívő vagy, mert a pásztor vagy a gyülekezet, a hívő szülők mondták ezt neked. Még csak nem is azért, mert ma pont ezt az igét olvastad. Főképp azért, mert Ő azt mondta: „Íme, én elküldelek titeket!”