A Krisztusról szóló helyes és őszinte tanúságtétel nem büszkévé, naggyá, vagy önelégültté fog tenni. A mondatok: „Én már annyi embernek bizonyságot tettem! Akkor is bátran szóltam, mikor… Én úgy elmondtam nekik….” lehetnek a zengő érc vagy pengő cimbalom hangjai. Még akkor is, ha e szavak után gyorsan odateszik a kötelezőnek gondolt tagadást, mint az álszerénység velejáró pecsétjét: „Jaj, de én nem dicsekedni akarok!” – vagy – „Ezt nem azért mondtam, hogy… ”. Mert a szeretet tényleg nem kérkedik, és nem fuvalkodik fel. Sokkal inkább azt a leírhatatlan érzést lehet megtapasztalni, hogy ezt a bizonyságtételt Krisztusról muszáj volt elmondani; a meggyőződést, hogy most ezt kellett tenni, mert így volt elrendelve. A szeretetből fakadó tanúságtétel tehát annak elmondójára is hat, nem is keveset. Mert miközben mondjuk, mi magunk is újra rácsodálkozunk, hogy a bűneset után a mi Istenünk nem gyűrte össze rövid történetünk lapját, nem dobta a kukába, hanem tovább írta azt, mert szeretett. Ez a szeretet mondatja ki veled is az evangélium üzenetét. Hogyan is hallgathatnál róla?