NAGYVÁRADI 1. SZ. BAPTISTA GYÜLEKEZET
A Romániai Magyar Baptista Gyülekezetek Szövetsége által kiadott napi igei elmélkedés-sorozat
Délelőtti elmélkedés
Az új szövetségben Isten a Fiú által szerzett megoldást az embernek, igazi megváltást. Jézus megfizette a váltságdíjat, életét adta, hogy olyan szabadulást szerezzen az embernek, amire az áldozatok és a törvény képtelenek voltak. A megváltás által az ember szíve megváltozik. Lelki emberek lettünk, akiknek a törekvése, vágya most már az örök élet, és a szívünkben igazi békesség, megnyugvás van.
Az ember igazán szabad lehet, nincs mit hozzátenni a megváltás művéhez, azt Jézus tökéletesen elvégezte. Az igazi szabadulás Jézus Krisztus által található ma is. Tudsz ennek örvendezni teljes szívedből?
Délutáni elmélkedés
Értésünkre adja, mi az igazság Jézusról, a megváltásról, amit Ő véghezvitt. Csak az tudja ezt megérteni, akit a Szentlélek megvilágosít. Majd azt is elmondta a Megváltó, hogy a Szentlélek tanít minket, és rámutat az eljövendő dolgokra is. Tanácsolja az élet hétköznapjaiban is azokat, akik figyelnek reá. A Szentlélek alkalmassá tesz minket, hogy érzékeljük és felfogjuk a lelki dolgokat, hogy a földi dolgokra érzékeny szívunk nyitott és fogékony legyen a lelki dolgokra. Végül megtudjuk azt is, hogy a Szentlélek Jézust dicsőíti, hiszen Őt illeti minden dicsőség, és minket is erre tanít, hogy Őt dicsőítsük.
Uram, adj érzékeny szívet nekünk a te Lelked vezetésére, és segíts meg úgy élni, hogy az téged dicsőítsen!