NAGYVÁRADI 1. SZ. BAPTISTA GYÜLEKEZET
A Romániai Magyar Baptista Gyülekezetek Szövetsége által kiadott napi igei elmélkedés-sorozat
Délelőtti elmélkedés
Hívő emberként megesik, hogy bűnbe esünk, de az nem lehet természetes, hogy abban az állapotban is maradjunk. Az Úrtól kapott új élet vágyik bennünk a tisztaságra és tisztulásra. A jó hír az, hogy Jézus Krisztus halála által jöhetünk Istenhez bűnbocsánatért és tisztulásért. Engedjük, hogy Krisztus drága vére megmossa a szívünket minden sötétségtől és bűntől.
Jelen pillanatban van-e valamilyen bűn, amely bemocskolja az életed?
Mi az, amit tenned kell ahhoz, hogy Isten megbocsásson és megtisztítson?
Délutáni elmélkedés
Jónás azzal, hogy megtagadta a prófétai küldetést, komoly veszélybe került. Szinte odalett az élete. Sőt, ezzel mások életét is veszélyeztette, és Isten nevére gyalázatot hozott mások előtt. A mi engedetlenségünk Isten hívására nem köti meg Isten kezét, de akadály lehet abban, hogy az Úr használhasson minket mások javára. Sőt, ezen felül árthatunk magunknak és másoknak is. A szolgálatra való küldetés meghívásának megtagadása a hívő ember egyik legnagyobb hibája lehet. Jónásnak az Úr adott még egy lehetőséget arra, hogy mégiscsak az Úr küldetésének engedelmeskedjen, de nem biztos, hogy mi is kapunk. Ezért soha ne utasítsd el az Úr hozzád intézett küldetését!