NAGYVÁRADI 1. SZ. BAPTISTA GYÜLEKEZET
A Romániai Magyar Baptista Gyülekezetek Szövetsége által kiadott napi igei elmélkedés-sorozat
Délelőtti elmélkedés
a.) Térjetek meg! A szív egyik kulcsát az ember birtokolja, azt tesz, amit akar a szívével. Kinyithatja, de be is zárhatja teremtője előtt is.
b.) Szabaduljatok meg végre ettől az elfajult nemzedéktől! „Rázd ki magad a porból”! (Ézs 52:2) Tudatosan meg kell válni Istennek nem tetsző szokásoktól, gyakorlatoktól, gondolkodásmódtól. Sokan megkeményítették szívüket, gúnyolódtak, de háromezren úgy döntöttek, hogy nem akarnak ezentúl Isten nélkül, a világ szerint élni. Elhitték, amit Péter mondott. Engedelmeskedtek és bemerítkeztek. Így csatlakoztak a gyülekezethez.
Délutáni elmélkedés
Könnyű elítélnünk Izrael népét, amiért oly sokszor elhagyták az Urat és az élettelen, semmire sem képes bálványaikat szerették, de mi biztosak lehetünk-e abban, hogy a mi cselekedeteink teljesek az Isten előtt? Megtartjuk-e azokat, amiket kaptunk és hallottunk, erősítjük-e a többieket, akik halófélben vannak, vagy talán mi magunk vagyunk-e azok, akik halófélben vannak?
Itt nem csak egy életmódról van szó, itt az örökkévalóságról van szó. Örök életről vagy örök kárhozatról. Aki győz, annak a neve az élet könyvében marad, és mentes az örök kárhozattól. Aki most még halófélben van, annak sem késő megtérnie, számára is félre van téve egy fehér ruha.
Segítsünk tévelygő testvéreinknek visszatalálni a helyes útra, de közben önmagunkat is vizsgáljuk, nehogy a mi szemünkben levő gerenda miatt ne férjünk hozzá a testvérünk szeméhez.