NAGYVÁRADI 1. SZ. BAPTISTA GYÜLEKEZET
A Romániai Magyar Baptista Gyülekezetek Szövetsége által kiadott napi igei elmélkedés-sorozat
Délelőtti elmélkedés
Délutáni elmélkedés
Ebben az igerészben nem arról van szó, hogy csak az egykor bűnös és jelenleg is tétlen emberek örvendhetnek igazán az üdvösségüknek; ellenben arról, hogy tehetünk bármit, az Úr előtt nem igazíthatjuk meg magunkat önerőnkből, csakis az Úr Jézusban levő hitünk által.
Énekelhetjük mi, hogy „az Úr irgalma végtelen, ezt folyton érzem én”, de csak amikor valóban átéljük az Úr irgalmát, tapasztaljuk meg bűneink elfedeztetését. Ez pedig igazi, szívből jövő örömöt és hálaérzetet ad még akkor is, ha az Úr halált megvető szolgái vagyunk, hát még akkor, ha érezzük, hogy valóban csakis irgalom és hit által lehet üdvösségünk.