NAGYVÁRADI 1. SZ. BAPTISTA GYÜLEKEZET
A Romániai Magyar Baptista Gyülekezetek Szövetsége által kiadott napi igei elmélkedés-sorozat
Délelőtti elmélkedés
1.) Imádságra és vigyázásra hív (9. v.). Újból és újból. Amikor erőnk fogytán van, vágyjunk az Úr után, kívánjuk az Ő erejét (Zsolt 105:4), mert az erőtlenek erejét megsokasítja (Ézs 40:29). Ne tétlenül várjunk, hanem munkánkat végezve. Erőnk feletti feladataink elvégzésére az erős Isten tud képessé tenni. Vigyázni és imádkozni (Mt 26:41). A kettőnek együtt van értelme.
2.) Szembesíti őket félelmeikkel (12. v.). Az ellenség szomszédságában élő zsidók megpróbálták lebeszélni a népet a munkáról. Közelről ismerték és tapasztalták a rosszakarók gonosz magatartását, szándékát (2Kor 2:11). Gyakran idéztük az elmúlt években: „Nem a félelem lelkét kaptuk.” Ha becsületesek vagyunk, valljuk be, hogy olykor mi is szembesültünk belső félelmekkel. Dávid bizonyságtétele ma is időszerű: Megkerestem az Urat, és minden félelmemből kimentett engem (Zsolt 34:5).
3.) Felvértez az ellenséggel szemben (13. v.). „vitézkedésünk fegyverei nem testiek” (2Kor 10:4). Lelki harcainkban Isten minden fegyverére szükségünk van (Ef 6:10). A hit pajzsára, az igazság mellvasára, az evangélium sarujára, a Lélek kardjára, az üdvösség sisakjára. A szellemi hadviselésben fontos a szabályszerű küzdelem is (2Tim 2:5).
4.) Isten felé fordítja a rábízottak tekintetét (14. v.). Emlékeztet, hogy az Úr a múltban is kiállt népe mellett. Bátorítja őket a családtagokért való harc szükségességére, ami napjainkban is egyre időszerűbb.
Jó érzés olvasni, hogy Isten meghiúsította az ellenség szándékát. Ha a bennünket érő külső és belső támadások alatt Isten bölcs intézkedéseire figyelve dolgozunk, mi is hasonló megtapasztalásoknak lehetünk a részesei (Péld 2:1-15).
Délutáni elmélkedés
Istenélménye az ígéretek birtokosává tette Abrámot, és a hitben járás csodálatos távlatait tárta fel előtte, ami meghatározta jövőjét. A hit által elnyert ígéret után két ízben is oltárt épített annak az Úrnak, aki megjelent neki, és segítségül hívta a nevét.
A rossz aratások miatt nagy éhínség következett Kánaán földjére, ami elől Abrám Egyiptomba menekült, kihagyva döntéséből Isten vezetését. Folyton délre húzódott, és ez bölcs előrelátásnak látszott, mivel Egyiptom a földje termékenységét maga szabályozta. Azonban ne felejtsük el, hogy az ördög jól ért ahhoz, hogy a körülményeket Isten vezetésének tüntesse fel, és így igyekszik átvenni az irányítást életünk felett. Hasonló esetekre nézve nagy figyelmeztetés: „Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből, és a magad értelmére ne támaszkodjál!” (Péld 3:5).
Abrám az ellenség kezére játszotta, kiszolgáltatottá tette azt, akit szeretett, és aki az ígéret beteljesedésének eszköze volt. (A szépség olykor nemcsak előnyt, de hátrányt is jelenthet.) Ez emberi előnyökhöz juttatta ugyan őt, de a saját biztonságának keresése sok fájdalomnak lett az okozója nemcsak személyes, családi, hanem utódai, a tőle származó zsidó nép életében is, évezredeken keresztül (1Móz 16:1).
A hit útjáról való letérésnek beláthatatlan következményei vannak. Gyávává és hazuggá tesz. A gonosz prédájává teszi, és bűnre csábítja a hozzánk legközelebb levőket. Felszínre hozza és leleplezi emberi természetünkből fakadó önzésünket. Súlyos csapásokkal fenyegeti a környezetünkben levőket. Megakadályozza, elutasítottá teszi bizonyságtételünket.
Tanítson bennünket ez a történet várni az Úr vezetésére, nehogy letérjünk a hit útjáról! A pusztában vándorló nép sem indulhatott és mehetett tovább, míg a tűz- vagy felhőoszlop fel nem emelkedett (4Móz 9:22).