Az újszülött Jézust kereső, megtaláló, őt királyi hódolattal illető bölcsek tulajdonképpen jóhiszemű, kezdő hívők voltak. A velük egy történetben szereplő József hozzájuk képest tapasztalt kegyesnek számított. Eltérő tapasztaltságuktól függetlenül közös jellemzőjük az, – és ez érvényes reánk, mai hívőkre is, – hogy Sátán által rászedhető, az élet útvesztőjében eligazodni képtelen gyermekei vagyunk az égi Atyának. Annak az Atyának, aki, ha elkezdte bennünk a jót, be is fejezi (Fil 1:6), és azt pedig, aki engedelmes iránta, „oktatja ő, hogy melyik utat válassza” (Zsolt 25:12).
Ezt tette a bölcsekkel is, akik csak egy hajszálnyira voltak attól, hogy a kisded Jézust halálra kereső Heródes bűnsegédeivé legyenek: „kijelentést kaptak álomban”, és ők Istennek engedelmeskedve, „más úton tértek vissza hazájukba”. Józsefet pedig négy(!) álomlátás által segítette az Úr, hogy hibátlanul tölthesse be a testté lett Ige mellett gyámapai hivatását.
Uram, ez életben testi és lelki veszedelmek közepette légy vezetőm, hogy hálával megvallhassam: „Ébrenlétben, álmomban / Isten mindig vélem van”. (HH 508:2)