Méltó a mi Istenünk, hogy kifejezzük hódolatunkat, alázatunkat úgy is, hogy térdre esünk előtte. Méltó és illendő ezt megtenni otthon, a családban és a gyülekezetben is. Korunk keresztyénei ezt egyre kevésbé gyakorolják. Ki lehet magyarázni, hogy az Úr a szíveket vizsgálja, a többi nem számít. Akkor miért szólít fel rá a Biblia több helyen is, miért gyakorolták az első keresztyének, és maga az Úr Jézus is? A keleti bölcsek leborulva imádták a Megváltót (Mt 2:11); „eltávolodott tőlük egy kőhajításnyira, és térdre borulva imádkozott” (Lk 22:41); „leborulva imádták őt, majd nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe” (Lk 24:52); „mindnyájukkal együtt térdre borulva imádkozott” (ApCsel 20:36).
Istennek kedves, ha ujjongva fejezzük ki hálánkat Krisztusban nyert szabadulásunkért. Amikor a gyülekezet ujjongó örömmel énekel, az szinte nagyobb hatással van, mint a dallam vagy a szavak. Ügyeljünk, hogy örömünk Isten dicsőségét szolgálja, ne legyen ízléstelen, botránkoztató mások számára. Akár leborulva imádkozunk, akár ujjongva énekelünk, legyen az természetes és őszinte!
Szoktál leborulva imádkozni? Mikor fejezted ki utoljára ujjongva az Úrban való örömödet? Legyen ma ez az alkalom!