Igehely: Ez 28:1-10; Kulcsige: Ez 28:2b „Felfuvalkodtál, és ezt mondtad: Isten vagyok én, Isten lakóhelyén lakom, a tenger közepén! Pedig csak ember vagy, nem Isten, csak te tartod magad olyan nagyra, akár egy isten.”
Miért ilyen szigorú Isten ítélete a felfuvalkodott ember felett? „Én vagyok az ÚR, ez a nevem, nem adom dicsőségemet másnak” (Ézs 42:8) – mondja a Mindenható. A teremtett világ Isten dicsőítésére lett teremtve, magunkat is beleértve. Isten minden tehetséggel és erőforrással megáld minket, de elvárja – és emberileg is úgy becsületes, ha elismerjük azt, aki minket alkotott. Elvárható a hívő embertől, hogy becsületesen teljesítsen, legyen jó szakember, a társadalomban legyen só és világosság. Viszont, ha mindez megvalósul, akkor Istennek adjon ezért dicsőséget, nem álszenteskedve, hanem mint aki egészséges önértékeléssel belátja, hogy Isten tervébe ő csak belesimul, és a legjobbat hozza ki belőle. Ha ezt nem látja be, Isten tud felkiáltójeleket adni az életben. Engedjük, hogy Isten tegyen helyre bennünket! Ne szálljunk el megvalósításainktól, sikereinktől, ne legyünk felfuvalkodottak. Alázattal álljunk Isten elé, és legyünk hálásak minden jóért, amit kegyelméből ad.
„Egymás iránt legyetek alázatosak, mert Isten a gőgösöknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad. Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején” (1Pt 5:5–6).