ÁHÍTAT – 2023. február 8., szerda

A Romániai Magyar Baptista Gyülekezetek Szövetsége által kiadott napi igei elmélkedés-sorozat

Délelőtti elmélkedés

Ellentét támadt miatta
Igehely: Jn 7:40-53; Kulcsige: Jn 7:43 „Ellentét támadt tehát miatta a sokaságban.”
Egy tájékozódási futóversenyen hangos vita támadt, mert mindenki más és más tájékozódási pontra hivatkozva bizonygatta, hogy ő tudja helyesen, melyik úton kell tovább haladni a cél felé. Mindegyikük meg volt győződve a saját térképolvasó tehetségének kiválóságáról. Aztán mindannyian eltévedtek. Miért? Azért, mert senki sem ment fel egy magasabb pontra, hogy felülről nézzen a tájra, ahonnan könnyebb a tájékozódás.
Így láthatjuk az Úr körül levő magabiztos vagy éppen bizonytalankodó, vitatkozó embereket is. Emberi szintekről akarják a magasságos Isten dolgait kiismerni. Némi ismeret kivehető a szavaikból, de nem ismerik azt, Aki kijelentette magát az Írásokban. Ezért nem ismerték fel Jézusban a Felkentet, a Krisztust. Nem hittek benne, mert vakká tette szemüket az önelégültség, ami miatt nem törekedtek Isten személyes megismerésére. Az Úr egyértelműen ki is mondta, hogy „aki engem látott, látta az Atyát”, de ezek a szavak inkább felháborították, mintsem meggazdagították volna lelki életüket.
Van-e ma olyan, ami vakká teszi a hívőt, ami miatt nem képes felismerni Isten igazságát? Minek neveznénk a teológiai vitákat, amikor Krisztus titkai miatt kerülnek ellentétbe igeolvasó emberek?
Lukács Tamás

Délutáni elmélkedés

Erő feletti adakozás
Igehely: 2Kor 8:2-4 „Azokat a városokat is kiépíttette Salamon, amelyeket Hírám adott Salamonnak, és izráelieket telepített oda. Azután Salamon Hamát-Cóbá ellen vonult, és hatalmába kerítette. Kiépíttette Tadmórt is a pusztában és mindazokat a raktárvárosokat, amelyeket Hamátban kezdett építeni.”
A macedóniaiak megismerték az evangéliumot, és megtelt a szívük a Krisztus ismeretének örömével, megújult az életük. Nem változtak az anyagi körülményeik: továbbra is szegények maradtak, de meggazdagodtak lélekben. A kilátástalanság helyébe az Isten ígéretein alapuló reménység lépett. A földi célok felett megjelent a mennyei cél, és minden átértékelődött. Enni, ruházkodni, adót fizetni továbbra is kellett, de a Szentlélek által megváltozott a gondolkodásuk (Róm 12:1–2), és már nem csak magukra néztek. Egyre inkább látni kezdték a szűkölködőket is. Eltörpült a saját szükségletük, megnőtt a mások szenvedésének mértéke, ezért adni akartak: „erősen sürgetve kérték tőlünk, hogy a szentek iránti szolgálatban adakozással részt vehessenek.” Teljesen krisztusiak akartak lenni. Ehhez hozzátartozott, hogy ők is megosszák javaikat a szűkölködőkkel. Ez azért történhetett meg, mert „először önmagukat adták az Úrnak” (5. v.).
Az adakozás visszafogására elegendő ok-e a saját nélkülözés? Mi kell ahhoz, hogy ma is örömmel adjon Krisztus népe a szűkölködőknek? Tartottak-e az első gyülekezetek gyűjtéseket a világban élő szegények számára, vagy a hangsúlyt a nélkülöző testvéreik helyzetére tették?
Lukács Tamás