Koromsötét éjszaka volt, amikor egyedül kaptattam fölfelé a Tahi-táborhoz. Az előző vihar tönkretette a villamoshálózatot, olyan sötét volt, hogy nyitott szemmel is lehetett volna aludni. Jobbra szakadék, balra sziklás hegyoldal. A sziklákat tapogatva haladtam lassan előre, néha meg-megcsúszott a lábam a szakadék felé a vizes, agyagos földön. Aztán jött egy kereszteződés, és én eltévedtem. Fák, bokrok között botorkáltam tovább, nem tudva, hová megyek. „Istenem, segíts!” – fohászkodtam, és egyszerre csak a közelben felcsendült egy ének, majd visszajött az áram, és felgyulladtak a tábor fényei. Megmenekültem.
Ha utunkat nem világítja meg az evangélium fénye, életünk szakadékok, sziklák, sűrű bozótok között botorkál, és nem tudjuk, merre tartunk. Isten azonban azt akarta, hogy „sötétségből világosság ragyogjon fel”. Ő gyújtott világosságot szívünkben. Elküldte Krisztust, az élő Igét, hogy ne tévedjünk el.
Ha elbizonytalanodtak lépteid, ha életed egy sötét szakaszába jutottál, kérd az Úr Jézus Krisztust, hogy gyújtson világosságot szívedben, hiszen Ő maga a világosság.