Pál apostol a mai szakaszban a tétlenség ellen szólal fel. Azokat célozza meg, akik az örök életre való várakozásban belefáradtak abba, hogy jót tegyenek. Fogyasztói keresztyénekké váltak, és úgy gondolják, hogy ők már tettek eleget, most másokon a sor. A probléma ezzel a hozzáállással az, hogy a tétlenség adta időt az ilyen emberek gyakran arra használják, hogy minden lében kanál módjára mások életébe avatkozzanak. Elvégre kritikus mindig abból lesz, aki tanulta, de nem végzi a munkát. Nem csoda, hogy az apostol az eredeti nyelven ezeket léhűtőknek nevezi.
Pál a saját életvitelét adja például ezeknek az egyéneknek, és rámutat, hogy ő éjt nappallá téve dolgozott, nehogy valakit anyagilag leterheljen, hiszen ez a plusz teher oda vezethet, hogy egyesek belefáradnak a jó cselekvésébe (13.v.).
Ez a szakasz engem is önvizsgálatra ösztönöz. Egyrészt fel kell tennem a kérdést, hogy nem váltam-e fogyasztói keresztyénné, akinek az istentiszteleti alkalom után mindig megvan a véleménye, hogy mi lehetett volna jobb? Másrészt, bátorítom-e testvéreimet, hogy ne fáradjanak bele a jó cselekvésébe?