Ha megvizsgálnánk valamelyik jól működő vállalatot, ahol több tíz vagy több száz alkalmazott van, és minden hónapban ki vannak fizetve a bérek, adók stb., akkor rájönnénk, hogy a vállalatnak van egy, esetleg több igazgatója, alattuk több vezető van, akik naponta sok órát foglalkoznak azzal, hogy e cég a jövőben is hasonlóan megállja a helyét, mint ahogy eddig. Ami közös ezekben az emberekben az, hogy felelősek azért, amit csinálnak, és ami reájuk van bízva. Ezért az elvégzett munkáért pénzt kapnak, esetleg evilági dicsőséget vagy elismerést.
Az egyház feje Jézus Krisztus, a mindenható Isten Fia, a királyok Királya és uraknak Ura. Nincs olyan dolog a világon, amihez Ő nem értene. Mondhatnánk, hogy a legjobb vezérigazgató, és azt képzelhetnénk, joggal elvárva, hogy az a „cég” amelyet vezet, abba hiba nem csúszhat, és ott minden tökéletesen zajlik. Ő olyan vezető, aki mindenkit megért, a legjobb ötletei vannak, és mindenkit szeret. Mégis, ha „belenézünk” néhány gyülekezetbe, olyan érzésünk van, mintha ebben a „cégben” nem is volna igazgató vagy vezető: az emberek nem akarnak dolgozni, nincs felelősségük semmiért, sőt azt várják el, hogy mások nekik dolgozzanak, és őket szolgálják ki. A gond ott van, hogy ezek az emberek nem ismerték fel Jézus küldetését, áldozatát, és azt, hogy milyen jutalom vár azokra, akik teljes bevetéssel szolgálják az Urat, gyülekezetüket, az egyházat.
„Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért” (Mt 20:28). Ha ezt az igét tudatosítjuk, megértjük, hogy miután megtértünk, elfogadtuk az Úr Jézus áldozatát, azután a mi dolgunk is a szolgálat. Biztos vagyok benne, hogy minden gyülekezetben van elég vezető, aki tudja igazgatni a szolgálni vágyó testvéreket. Mivel a legjobb Igazgatónk van, aki mindenhez ért, azt várnánk el, hogy a mi „cégünk”, ami az egyház, mindenkiben, még az az egyházon kívül is természetes vonzalmat váltson ki. Hogy vágyjanak ebbe a társaságba tartozni akár anélkül is, hogy az evangélium elhangozna.