Dávid kérte Isten segítségét, és meg is tapasztalta: „Megmentett engem.” „Mert az égen át száguld segítségünkre” (5Móz 33:26). Isten segítő kegyelméből sokat nyerünk mi is. Áldjuk őt ezért naponta!
Helyes számontartani Isten elé hozott áldozatainkat? Nem farizeusság ez? Az „árukapcsolástól” függ, ami lehet öndicséret és önelégültség, vagy Isten dicsérete és a vele járásunk bizonyossága. Vigyázzunk a lelki, testi eredményeinkhez társuló önértékelésünkre! Ha mindent megteszünk is, haszontalan szolgák vagyunk.
Isten reagál, ugyanis a hűségeshez hűséges, a tisztához tiszta. Ő mindent elvégzett ahhoz, hogy gyönyörködjünk benne, igájában, országában, ezekhez vonzódjunk, győztesen küzdjünk, vele járva. Az Isten nekünk szánt kegyelméhez kell némi „önrész” is: a hűség és engedelmesség iránta. Aki hűtlen, az ezeknek hátat fordít, így nem marad más számára csak az önerőből futás, bűnösökhöz mintázódás, és a múló idő és állapot élménye. Biztonságban könnyű hozzá hűnek lenni, súlyos próbában nehezebb, mégis örök jutalmat hozó, kitüntetett állapot.
Eléggé odaszántak vagyunk a hűségben, a tisztaságban? Mindig az alázatos önértékelés keskeny ösvényén járunk?