ÁHÍTAT – 2023. október 23., hétfő

A Romániai Magyar Baptista Gyülekezetek Szövetsége által kiadott napi igei elmélkedés-sorozat

Délelőtti elmélkedés

Gyülekezetben ünnepeljük Istent
Igehely: Jel 5:11-14; Kulcsige: Jel 5:14 „A négy élőlény így szólt: Ámen! És a vének leborultak, és imádták őt.”
A Pátmosz szigeten megélt látomásban végtelen sereg áll az Úr előtt, nagy örömmel kiáltják, hogy méltó a Bárány! Mily ünnepi, véget nem érő pillanatok ezek. 100 millió és 1 millió kórustag, akik szíve tiszta, akik szeretik az Urat, és imádják ŐT. Tudják a valóságot és kimondják az elvitathatatlan jogát „Méltó” és „Övé”. Ezt magától értetődőnek tartjuk, hogy az Úr színe előtt így történik.
Azonban bővül a kör, és bevonódunk mi magunk is, hiszen kiterjed a közös magasztalás: „És hallottam, hogy minden teremtmény a mennyben és a földön, a föld alatt és a tengerben, és minden, ami ezekben van, ezt mondta:”. Az együttes imádat hangja csendül fel, amikor mondják, mondjuk: „A trónon ülőé és a Bárányé az áldás és a tisztesség, a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké!”
Lehetne, hogy ma reggel te is kimondod ezt a mondatot, félhangosan, vagy hangosan, tiszta szívből megvallva, hogy hogyan tekintesz Jézus Krisztusra? Vajon kész vagy-e arra is, hogy a vének módján leborulva imádd ŐT?
Mészáros Kornél

Délutáni elmélkedés

Legyetek botlás nélküliek!
Igehely: Fil 1:1-11; Kulcsige: Fil 1:10-11 „Hogy megítélhessétek, mi a helyes, hogy tiszták és kifogástalanok legyetek Krisztus napjára, és gazdagon teremjétek az igazság gyümölcsét Jézus Krisztus által Isten dicsőségére és magasztalására.”
A hála járja át Pál apostol szívét a Filippiben lévő gyülekezetért, amelyről tudjuk, hogy belső feszültségekkel is küzdött, hiszen volt „ellenzéke” a gyülekezetben az apostolnak. Mégis hálás a múltért, és szeretettel emlékezve imádkozik mindenkiért. Van egy nagyon meghatározó közös élmény, emlék a szívükben: az evangélium hirdetése. Ez a küldetésünk, ezt bízta rá a tanítványokra az Úr. „Menjetek, tegyetek tanítvánnyá …!”
Ma délután emlékezz a megtett útra, a közös szolgálatokra, a megélt hit-élményekre, és ha valakivel gondjaid vannak, érte is adj hálát, és imádkozz érte is, és az egész gyülekezetért. Isten elkezdett egy nagyszerű munkát. Ha valakik megrekedtek, és a szolgálatuk már nem hiteles, térjenek helyes útra, mert az Úr kezdte el bennük a jó munkát, és Ő tudja folytatni is.
Milyen szép kívánság, hogy a szeretet gazdagodjék bennetek! Krisztus szeretete sodró erővel ragad meg és átmos, megtisztít, felkészít, alkalmassá tesz arra is, hogy lásd meg, mi a jó és mi a bűn.
Mészáros Kornél