Igehely: Préd 4:13-17; Kulcsige: Préd 4:13 „Többet ér a szegény, de bölcs gyermek a vén, de ostoba királynál, aki nem ismeri el, hogy figyelmeztetésre szorul.”
Voltunk az idősek otthonában evangelizálni. A társalkodóban nézték a tévét. Nekünk az étkezőben adtak helyet. Kimentünk, és hívogattuk őket, hogy jöjjenek az étkezőbe. Egy igen idős bácsi csak támaszkodott a botjára, és nézett maga elé. Mikor mondtam neki is, hogy jöjjön, mert az Úr Jézusról fogunk beszélni, azt mondta: „Nem megyek, nekem van.” „És mi van?” – kérdeztem. „Római katolikus.” – és továbbra is csak merev tekintettel nézett maga elé. S én hiába mondtam, hogy többről van szó, mint vallásról, ő hajthatatlan maradt.
Ahogy öregszik az ember, úgy hajlamos bekeményedni. Nem nyitott az újra. Sajnos, sok esetben a gyülekezeteinkben is viták, sőt, szakadások alakulnak, mert az idős testvérek nem tudják fogadni a fiatalok újszerű dicsőítését, hogy egy példát hozzak csak fel. Salamon azt mondja, hogy a kemény szívű nem sokat ér, még ha király és sokat tapasztalt vénember is. Ugye, senki nem szeretne keveset érő lenni? Hiszen Isten kezében mindannyian drágák és értékesek vagyunk!
Kérjük az Urat, hogy lágyítsa meg a szívünket! „Kezed, ha megérint, már elég… Érints hát kezeddel, ó, Uram, kérlek most tégy csodát. Életem lankadó húrjain, jöjj, teremts harmóniát!” (HH 412.)