Igehely: Zsolt 32:1-7; Kulcsige: Zsolt 32:2 „Boldog az az ember, akinek az Úr nem rója fel bűnét, és nincs lelkében álnokság.”
Dávid életében nyomon követhetjük a bűn fizikai és lelki következményeit. A 32. zsoltárban költői módon írja le a bűnei terhének fájdalmát, amitől nem tud szabadulni, amíg Istenhez nem kiált bűnbocsánatért.
A hallgatás és az idő nem megoldás a bűnre. A bűn, ha megtűrjük az életünkben, ahogy telik az idő, egyre jobban elszigetel minket a gyülekezettől, szeretteinktől, barátainktól. Ne halogassuk az őszinte bűnbánatot! Isten kimondhatatlan kegyelme az, hogy van bűnbocsánat, letehetjük a bűn súlyos terhét, és felszabadulhatunk egy új, boldog életre. Amikor Isten felment a bűn terhe alól, körülvesz a szabadulás örömével. Mennyire látszik az életünkön ez az öröm? Vagy inkább keserűség, közömbösség látszik rajtunk? A szabadulás örömét nem lehet megjátszani, meglátszik a szolgálatunkon, beszédünkön, cselekedeteinken.
Ha felmentett Isten a bűn terhe alól, akkor: „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek” (Fil 4:4)!