A fogság utáni idő sem volt megpróbáltatásoktól mentes. Jóel próféta idejében sáskajárás pusztított, ezt tetézte a nagy szárazság. Ilyen körülmények között buzdít a próféta megtérésre.
Az előző napokban többször láthattuk, hogy Isten elutasítóan viszonyult népének böjtjéhez. Ha talán azt a következtetést vontuk volna le, hogy nincs szükség a böjtre, az csak külsőség, törvényeskedés, Isten csak a szívet nézi – itt az ellenpélda: Isten maga hívja a népet böjtre.
Nem felesleges tehát a böjt, ha helyesen van gyakorolva. Figyeljük meg a sorrendet a felhívásban: „Térjetek meg hozzám teljes szívvel, böjtölve, sírva és gyászolva!” Elsősorban a belső hozzáállás, a szív állapota kell megfelelő legyen. A következő vers ugyanezt erősíti meg: „Szíveteket szaggassátok meg!” Ha a szív állapota megfelelő, ahhoz igazodnak a külső megnyilvánulások is. Akkor már van értelme a vallásos gyakorlatoknak, így az áldozás, istentisztelet nem marad üres képmutatás. Sajnos, sokszor gyakorolta Izráel népe úgy a böjtöt, hogy szívük állapota változatlan maradt, kiváltva ezzel Isten haragját.
Milyen a lelked állapota, miközben a jó hívő szokásokat gyakorlod? Ott van-e a szíved az imában, böjtben, igeolvasásban, énekben, vagy mostanra csak üres szokásokká váltak?