Isten betekintést enged az újjáteremtett, tökéletes világba, hogy reménységet adjon a jelenlegi romlott világban, és vágyakozást a jobb iránt.
A menny tökéletes hely – éppen ezért néhány dolog onnan hiányzik. Nincs templom. A templom az isten(ek)kel való találkozás helye. De nincs már szükség templomra ott, ahol Istent közvetlenül lehet látni. Nincs éjszaka. Éjszaka pihenünk, mert az emberi test ekkor regenerálódik. Az éjszaka hiánya azt is jelenti, hogy nem lesz szükség pihenésre. Ezek szerint nem fáradunk el. Nincs benne bűn, tisztátalanság, Sátán. Nem lesz kísértés, nem kell félni, hogy ez a második paradicsom is elveszhet. Semmi nincs átok alatt – végre vége annak az átoknak, ami a régi földet és az egész emberiséget sújtotta a bűneset miatt, megtörtént a helyreállítás.
Viszontlátjuk az Éden kertjéből megismert élet fáját. A bűneset után azért űzte ki Isten az embert az Édenből, hogy „ne szakíthasson az élet fájáról is, hogy egyen, és örökké éljen.” Most viszont már nincs tiltás alatt a bőven termő fa, hiszen a megváltottak örökké élnek.
Olvassuk el újból és újból a mennyről szóló fenséges beszámolót, és mondjuk az apostollal együtt: „Jöjj, Uram, Jézus!”